2013. április 27., szombat

"A kereskedelemben, akárcsak a politikában létezik egy általánosan elfogadott, hallgatólagos megállapodás.
Mégpedig: " Az előnyszerzés céljából tett kijelentéseket nem tekintik becsületbeli kérdésnek."

"A túlzó állítással, blöffel, az ártalmatlan hazugsággal kapcsolatos piaci és politikai előnyszerzés, éppúgy összetartozik, mint az öltöny és a nyakkendő."
Idézet:Dr. David R. Hawkins: Erő kontra erő.c. könyvéből.

Az ilyen blöffölések és hazugságok miatt kár lenne egyetlen percet is idegesnek lenni. Miért? Mert kiiktatni az életünkből nem lehet.
Már az ősember idejében is az lett a főnök: aki képes volt félelembe tartani a többieket, aki védelmet ígért, vagy aki a mindennapi zsákmányt garantálta.
Ha nem jött össze, akkor lehetett hibáztatni az isteneket, vagy bárkit és bármit.
Senki nem árulta el, hogy akkor amikor a "mindennapi zsákmányt" ígérte, hazudott.

A győzelemhez elég volt annyit tudni, mi az amire a legjobban vágynak az emberek, vagy amitől a legjobban félnek, és ez ma sincs másképp.
A győzelem után már nem fontos, az igéreteket betartani. Kifogás, bűnbak, mindig akad bőven.


És most érkeztünk el, a "nyugati" fengshui tanácsadók kedvenc "blöffjéhez." Ez pedig a "tértisztítás."

Ami egy akkora blöff, hogy kevés van ehhez fogható. Egyben a legjobb kifogás, egy "bűnbak," a sikertelen tanácsadás esetére.
Sokszor olvastam, amikor arra panaszkodtak a tanácsadónak, hogy nem vált be az általa javasolt változtatás, sőt még rosszabb lett a helyzet.Azonnal kéznél volt a válaz:- Nem tetszett jól elvégezni a tértisztítást!
Mekkora megvezetés!!!

Egyébként nem rég néztem utána, hogy milyen nagy pénzeket kérnek el a tanácsadók a tértisztításért



Ugyanis:
Amit ma "tértisztítás" az legkésőbb holnapra újra beszennyeződik. De leghamarabb akkor, miután kitetted a lábad az otthonodból, és utána hazamész. Közben esetleg még vásároltál is valamit. Máris beszennyezted a magaddal hozott kinti energiákkal az épp most megtisztított teret.

A keleti mesterek, a fengshui őshazájában a tértisztításnak ezt a módját soha nem alkalmazták és ma sem alkalmazzák.
A fengshui eredményességéhez semmiféle hókusz-pókuszos tértisztításra nincsen szükség.
A tanácsadók "vesszőparipájaként" emlegetett:  "nem megfelelően végzett tértisztítás,"  csak egy kifogás a rossz tanácsadás leplezésére.
Azonkívül jó bevétel, a "tértisztítást" végző szolgáltató számára.

Az emberek pár évvel ezelőtt azt sem tudták, hogy amit most  "tértisztításnak" nevezünk az a világon van.
Ennek ellenére, faluhelyen minden évben átmeszelték az egész házat, az ólakat. Amikor meghalt valaki elhívták a papot, aki egy ima mellett telefüstölte a szobát, és kész.
Ez is tértisztítás, mint ahogy a tavaszi és az őszi nagytakarítás, a festés, a bútorcsere...stb is az, hókusz-pókuszok nélkül.

A legtöbb családban rendszeresen takarítanak, vigyáznak a tisztaságra, kicserélik a csöpögő csapokat, a rossz és törött dolgokat kidobják, időnként lomtalanítanak. Ennél többre nincs is szükség.
Akiket nem érdekel a tisztaság. és jól van minden ahogy van, a kosz, a csöpögő csap, azokat nem érdekli a fengshui sem, és eszük ágában sincs tanácsadót hívni, pláne fizetni neki.

A rendszeretet egy tanult viselkedési forma és függ az adott személy igényeitől, szokásaitól.
Ismerek olyanokat, ahol a feje tetején áll minden, még sincs anyagi vagy kapcsolatbeli problémájuk.
Viszont az ellenkezője is igaz. Patikai tisztaság az egész házban, és probléma, probléma hátán.


A fengshui feladata az energiák megfelelő mederbe terelése, harmóniába hozatala.
A mestereknek az a célja, hogy a kisiklott energiákat segítsen harmóniába, egyensúlyba hozni.

A fengshui mesterek nem csak az épület és a környezet energiáit veszik figyelembe, hanem a lakók lelki egyensúlyának a megőrzéséhez is javaslatot, útmutatást adnak.

Az épületnek, a külső környezetnek és a lakónak egymással harmóniában kell lennie, mert csak így jöhet létre a kedvező eredmény. A három harmonikus egyensúlya hozza meg a kedvező változást.



 A fengshui mester, csak a legkirívóbb esetekben javasolja a ház bejáratának, illetve az egyes szobák helyzetének a megváltoztatását, vagy egy költözködést.
 A bérházakban lévő lakásokban nincs lehetőség ajtók, ablakok, áthelyezésére, mégis sokat lehet tenni a külső és belső harmónia megteremtésének az érdekében.

Sok esetben egyetlenegy szoba tölti be a háló és a nappali szerepét. Ilyenkor mit tegyen az, aki azt olvassa mindenütt, hogy így rendezd be a hálót, ide tedd az ágyad? Ilyen helyzetben nagyon sokan vannak. Nekik nagyon kevés megoldást javasolnak a kedves "tanácsadók." Holott pont ők azok, akiknek a legnagyobb szükségük van a fengshui kiegyensúlyozó, harmóniát teremtő tudományára.
Könnyű úgy tanácsot adni, ha akadály nélkül ide-oda lehet variálni az ajtókat, az ablakot, a szobákat.

A másik óriási kedvencem a tértisztítás után, a WC és a fürdőszoba.
A frászt hozzák ezzel rá az emberekre. Elhitették velük, hogy a WC és a fürdőszoba az oka, amiért nincs, vagy kevés a pénzük, amiért egyedül vannak, amiért veszekednek ... stb.

Kétségbe esve állandóan ezt kérdezik:
"Jó helyen van a WC-m, a fürdőszobám?" .
A válaszom: igen!
"Mit csináljak amikor a WC a lakás közepén.. a szerelem területén...stb. helyezkedik el"?
A válaszom: semmit, csak tartsa tisztán!


Mert nem a WC és a fürdőszoba viszi ki a pénzt a családtól. Sokkal ártalmasabb egy rossz helyen lévő akvárium, vagy egy szökőkút, akár beltéri, akár kinti. A szélcsengőkről nem is beszélve.
Annak ha a pénz kifolyik egy család kezéből, rengeteg oka lehet, ami nem csak egy rossz fengshui hatásban keresendő.

A lakáson belül rengeteg lehetőség van, hogy erősítsük, vagy lecsökkentsük az energiát a kívánt hatásra, a törekvéseinknek megfelelően, az akár anyagi, akár érzelmi szintű,
A  WC és a fürdőszoba, nem az ördögtől való rossz dolog. Szükségünk van mind a kettőre. Egy jó fürdés, testet, lelket felfrissít, energiával tölt fel, vagy megnyugtat bennünket egy stresszes nap után.  Mi van ebben rossz? Kérdezem én, ha a házon kívül az udvaron van, akkor mennyivel jobb a helyzet? Ugyanúgy egy fontos területet foglalhat el.

Szeresd az otthonodat, WC-vel és fürdőszobával együtt. Untig elég ha, az otthonod kényelmes és hangulatos. Ha a családod és te, jól érzitek magatokat benne.. Akkor már nagy baj nem lehet.  
Ha nem a megfelelő emberrel élsz, ami fájdalmat és gondot okoz, akkor változtatni kell. Nincs az a fengshui, aki egy nem megfelelő, goromba, csapodár emberből hűséges kezesbárányt varázsol.

Abban viszont a segítségedre lehet ez a tudomány, hogy miképpen segítsd elő a változtatáshoz a lehetőségek felbukkanását, vagy életed melyik részét erősítsd annak érdekében, hogy kikerülj a "gödörből." De ehhez neked is határozottan közre kell működnöd.

Én is a segítségedre lehetek, ha megkeresel a facebook-on, (Kati Puskás) vagy írsz ide egy pár mondatot. :)

További olvasni valók:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése