2015. január 26., hétfő

A fengshuiban többféle iskola létezik. Egy dologban azonban megegyeznek. Mindegyik használ szimbólumokat.

 Most az egyszerű teknős, és a sárkányfejű teknős szimbólumával kapcsolatos téves, és az erdeti tanításokat elemzem. A teljesség igénye nélkül.

Még pedig azért, mert az általánosan elterjedt tévhitek cáfolása és az eredeti tanítások magyarázata, egy blogbejegyzésbe nem fér bele. Az igazi fengshui szoros kapcsolatban áll a sámánisztikus, a taoista és a buddhista szemlélettel és hagyományokkal.


A fengshui az alapja a taoista, a shaolin harcművészetnek, Lao Ce és Konfucius tanainak, az ételek összeállításának, a kínai orvostudománynak, a taj-csinek..... és még sok minden másnak.


A képen, egy "tigrisnek" nevezett mozdulatsor egyik jellegzetes mozdulata látszik. A shaolin papok és a harcművészek nem véletlenül neveznek egy egyes technikákat, mozdulatokat különböző állatokról.
Egy adott célhoz, a megfelelő állat mozgását, tulajdonságát megfigyelve alakították ki a támadó, vagy a védekező mozdulatsorokat.



A fengshuinak is megvannak a sajátos szabályai, hagyományai. Szoros összefüggésben a természet energiáival, és a felhasznált szimbólumokkal. Nem mindegy az adott szimbólum színe, anyaga, formája, életmódja, sőt még az az évszak sem, amit képvisel.
A legfontosabb viszont a hely, ahova tesszük. Annak a helynek az energiája és a rendeltetése, De nem lehet figyelmen kívül hagyni annak a személynek a foglalkozását, a törekvéseit. A fennálló energetikai hiányosságait, vagy éppen a túlzások miatt kibillent egyensúly zavart sem.

A személyes energiát, NEM a "kua szám" mutatja. Túl egyszerű lenne. Az emberek annak ellenére, hogy azonos kua számmal rendelkeznek, mégsem egyformák. Mint ahogy az azonos évben, hónapban, napon született emberek sem.

Pontosan, a fent leírtak miatt,  hamis, és félrevezető az  a fengshui, ami a nyugati világban elterjedt.
Így van ez a teknőssel kapcsolatban is. Elmennek, vásárolnak egy egyszerű, vagy egy sárkányfejű teknőst. Kipakolják a lakásuk karrier, gazdagság, vagy a kapcsolatok elképzelt területére.  Szájában kék, arany, vagy piros szalaggal, vagy egy kínai érmével. Aztán várják a jó eredmény. A boldogságot, a bőséget, az új felfelé ívelő karriert.


Végig sem gondolják a teknős eredeti, szimbolikus jelentését.



Az igazság az, hogy egyetlen kínai üzletembernek sincs az irodájában teknőse. Se egyszerű, se sárkányfejű. Mert tudják azt, amit Dr.Bubo  Teknőc Ernőjéről mi is tudunk. Nem éppen a gyors eredmények, a gyors mozgás szimbóluma.

Az üzlet pedig nem stagnálhat, a pénznek mozognia, áramlolnia kell. A karrierünkben sem akarunk vánszorogva előre jutni. Ezért nem illik a pénz, a karrier, az üzlet ideológiájába.Ezeknek a dolgoknak mozognia kell, mint a patakoknak vagy a folyóknak.

Karrierünk, pénzünk, vállalkozásunk, nem stagnálhat, nem állhat egy helyben. A pénzünkre sem ülhetünk rá, mert akkor nem gyarapodik. Sokkal inkább az értékét veszti. Ezért nem jó megoldás az, ami a képen látszik.

 Figyeld csak meg a képet!!

A béka, a kínaiak régi erős jelképpel bíró pénzével van összedolgozva. Alatta van a forgalomban lévő, mai kínai pénz. Ezt a pénzt a béka nem engedi mozogni, ránehezedik!! Magyarul: ez a pénz, "a béka segge alatt" van.

Bárhogy is nézzük, ez a helyzet, nem kedvez az illetőnek. Ennek az egyszerű békának az a feladata, hogy amin rajta ül, azt megtartsa.
Az illető pénze nem fog gyarapodni.



A legrosszabb eset az, amikor egy idegen ország pénzére teszik a kínai pénzes békát. Ebben az esetben, jelképesen a kínai pénz uralja, visszafogja, bekebelezi, ráül az adott ország gazdaságára.


Mire tanítanak a "fengshui szakértők"? Tegyél ki egy sárkányfejűt egy kínai érmével a szájában. A nyugati világ otthonainak egy negyed részében, biztosan van egy sárkányfejű, kínai pénzzel a szájában. De ha nem a sárkányfejű szájában, akkor egy piros zsinórra van felfüggesztve van, 3, 6, vagy 9 darab kínai pénzérme, ami lóg a falon, vagy lapul a pénztárcában.
Meg is lett az eredménye. Az ősi kínai érme -ami Kína fénykorát idézi-  az egész nyugati világban elterjedt. Vele együtt, a kínai árú cikkek is, amelyek kiszorítják a hazai termelőket a piacról. Meghozta a sikert, ez a szimbolikus pénz mágia.



Mit is szimbolizál ez a kínai érme? A régi Ming Birodalom nagyságát, gazdagságát. A kínai kereskedelem fénykorát.
 Na akkor máris helyben vagyunk! A mai Kína egyre rohamosabb tempóban haladva, éri el azt a befolyásoló hatalmat, gazdagságot, amely régen meghatározta ősei szerepét.




1986 óta, Kína egyre befolyásosabb és gazdagabb lett. Az addig, főleg mezőgazdasági Kínának, sikerült megkaparintania a világ termelő iparának a nagy részét. Olyan mértékben adósa az USA Kínának, hogy azt az életben ki nem tudja fizetni.

Azt hiszed ez a hatalmas fejlődés, a véletlen műve? Nem.
Thomas Liu Yun, 1986-ban úgy döntött, hogy kidolgoz egy olyan fengshuinak mondott rendszert, amelybe a kínai szimbólumokat és jelképeket, a nyugati világ számára elfogadhatóvá teszi.
Felismerte, hogy a nyugat csak pénzben képes gondolkodni. A szimbólumok ősi spirituális jelentését nem értenék meg.

Elhozta nyugatra az ősi kínai jelképeket. Összekapcsolta a pénz, a gazdagság az egészség és a boldog kapcsolatok fogalmával. És ezt az egészet becsomagolta, a nyugat számára misztikusnak tűnő fengshui alapokba. Úgy gondolta, így kellően motiváló lesz ahhoz, hogy higgyenek benne, és megvegyék. Jól gondolta.
Létrehozta a világon az első, igazán hatásos, szimbolikus pénzmágiát.


Kína példáján láthatod, hogy milyen ereje van a szimbólumoknak, a szimbólum rendszernek. Kína, csak egy azok közül, akiket a megfelelő szimbólumok hatalomra segítettek.(horogkereszt, vörös csillag) Kína okos. Tudja, hogy nem területeket kell megszerezni, hanem a gazdaságot, a termelést. A pénzzel együtt hatalma alá kerül a terület is. Az ősi Kína is a kereskedelem által vált naggyá.

A fengshui filozófia része után, térjünk vissza a gyakorlati fengshuihoz.

Ha már több fengshui oldalon jártál, biztosan észrevetted, hogy mindegyik szimbólum azonos "recept alapján van összerakva. Szinte mindegyiken megtalálod az ősi kínai érme ábrázolását, mint a vagyoni gyarapodás jelképét.
Megtalálod az egészségre és a hosszú életre utaló lopótököt, a kapcsolatok elősegítésére, megőrzésére a piros összetevőt. És sokszor mindezt, egyetlen figurán belül, egyszerre, a figurába belezömítve.
Nahát ez az, amit  "egy füst alatt," egyik jelképes figura sem tud teljesíteni !!

A sárkányfejű és az egyszerű teknős.


A sárkányfejű teknős a legjobb példa, a fent leírt mindent "egy füst alatt" elképzelésre. A sárkányfejű őrzi az ősi vagyont, a hátán ott van az utód, és a szájában a törekvésnek megfelelően a kék, arany, vagy egy piros szalag. Más esetben egy kínai érme. Mit gondolsz?  Ez az univerzális jelkép, hogyan fog működni? Hát nem úgy ahogy szeretnéd.
Könnyen előfordulhat, hogy ez a kombináció meghozza a pénzt, de tönkremegy a kapcsolat, vagy az egészség. De lehet, hogy javul az egészség (kék szalag)  de romlik a kapcsolat, vagy hirtelen elakad a pénz.


Akkor most mit is jelent ez a kínai szimbólum? Hogyan, és minek az érdekében használták a régi mesterek és a taoista hagyomány? Az összes lehetőséget itt, egy blogon belül nem lehet megismertetni.


A teknős a "Forma Iskola" tanítása szerint a hátvéd. A hegy, a domb, de mindenféleképpen valami olyan, ami védelmezi az ember, vagy az épület hátoldalát.  Védelmet nyújt, egy esetleges "hátbatámadás" ellen. A teknős a biztonságunkat szolgálja, nem az előre jutásunkat.



Kínában, Koreában, a temetőkben a fejrész mögé egy kis dombot emelnek, vagy valamilyen sűrűn növő sövényt hoznak létre. Hitük szerint, ez védelmezi az ősök nyugalmát. A képen jól látszik a teknős szimbólum lényege.

A sírdomb (sírhant) a teknős páncélját jelenti, mely megvédi az alatta nyugvó testét.
Ázsiában nagy gondot fordítanak az elhunyt ősök nyugalmára, a sírok kedvező tájolására.
A sírok dél felé, a főnix irányába néznek. A fejrész észak, a fekete teknős iránya. 



Hitük szerint az utódok boldogulása, szerencséje veszélybe kerülhet, ha az ősök "elégedetlenek".
Nálunk a fejfa ugyanazt jelenti: védi az elhunyt biztonságát. Régen nagyon ijesztő figurákat faragtak a fejfára, hogy elijessze azokat, akik a halott nyugalmát, biztonságát zavarni merészelnék.

De miért fontos ennyire az ősök nyugalma és "elégedettsége"? Pusztán csak babona lenne? Szó sincs róla!
Az ázsiai népek tudják, hogy csak a test az, ami elenyészik. Az elhunyt szelleme, -vagy nevezzük léleknek- az továbbra is megmarad. Ezért gondolják úgy, hogy az elhunyt ősök, a későbbiek folyamán is képesek az utódok útját egyengetni, és támogatni őket.
Haragjukban viszont eltávolodnak, magukra hagyva az életben maradottakat. Hogy ez még véletlenül se következzen be, ezért igyekeznek a kedvükbe járni és továbbra is, az emléküket tiszteletbe tartva, emlékezni rájuk.

Hányan vannak közöttünk is olyanok, akiknek valamelyik szülője megjelent az álmában? Tanácsot adott, figyelmeztetett, vigasztalást nyújtott. Hányan éreztük már, hogy szeretteink mellettünk vannak, védenek minket, vigyáznak ránk? Velem is megtörtént már.


1636-ban, Koreát Kína mandzsu uralkodója megtámadta. Imjon király megalázó békét volt  kénytelen kötni a Qing Birodalommal, mert a fiait a birodalomban tartották túszul.
A békekötés feltétele volt, hogy Imjon király térdre ereszkedjen a Qing Birodalom mandzsú uralkodója előtt. Imjon király elviselte ezt a megaláztatást, mert csak igy tudta elejét venni, hogy a mandzsuk ne mészárolják le a lakosságot és épségben maradjanak a fiai.

A mandzsuk még arra és kötelezték, hogy ennek a szégyenletes békekötésnek az emlékére, azon a helyen, egy emlékoszlopot építsenek.
Ezen az emlékművön, elől kínai, hátoldalán pedig koreai nyelven volt leírva a megalázó letérdelés árán létrejött békekötés története.


Nem érdekes, hogy ezt az emlékoszlopot, egy teknős hátára erősítették, örök mementónak? A korei népnek még ma is ez az egyik fájó emlékük. Az oszlopot a történelem folyamán többször lerombolták, megsérült a háborúkban, de újra meg újra felépítik, rendbe hozzák.
Miért? Azért mert a történelmük része, és a koreai nép emlékezni akar!
A koreai nép azt akarja, hogy ezt a szégyenletes dolgot a gyerekeik se felejtsék el. Véssék az eszükbe, hogy soha többé ilyen megalázó dolog, ne történhessen.

Az eredeti emlékművet verte szét Yi San apja, Sado trónörökös, a Korona Hercege c. filmben.
Az emlékműnek sok dél-koreai filmben, sorozatban jelentős szerepe van.


A történelem folyamán többször lerombolták, a háborúk viharában megsérült, de a koreai nép időről-időre újra felépíti. Miért? Mert emlékezni akar. Azt akarja, hogy a gyerekei jól véssék az eszükbe, ezt a szégyenletes, kikényszerített békekötést. Mégpedig azért, hogy soha többé ne történhessen meg.



 Ez a két sárkányfejű teknős, Pekingben a Tiltott Városban található.
Láthatjuk, hogy az ősi mesterek nem a belső térben használták a sárkányfejű szimbólumot. Nincs se a szájába, se alatta pénz. Nincs a hátán kis teknős sem.



Mert a sárkányfejű teknősnek más a rendeltetése.
Egyik az, hogy kiegyensúlyozzák vele a külső környezet hiányosságait.
A másik rendeltetése, hogy spirituális egyensúlyt teremtsen.

  • A sárkány az égiekkel való kapcsolatnak, a bölcsességnek, a bátorságnak a szimbóluma.
  • A teknős erős páncélja pedig a földi védelmet, a támogatottságot jelenti, amely az égiektől ered.
  • A négyszögletű talapzat, pedig a Földet jelenti.
A sárkányfejű így köti össze, az égieket a földi emberrel, és ez a lényege!!
Ezért nem helyezik zárt helyre, hiszen akkor nem lenne képes a spirituális feladatának eleget tenni.


Mire eddig jutottál az olvasásba, már Te is tisztán látod a teknős feladatát, spirituális erejét.
Ha megfogadod a tanácsom, próbáld meg a teknősödet a fentiek értelmében elhelyezni, amennyiben ragaszkodsz hozzá és kedves a szívednek. Ha jól mennek a dolgaid, akkor hagyd ott ahol van, ne bolygasd. Talán azért jó, mert olyan helyen van, ahol spirituálisan érvényesülni tud, vagy olyan helyen van, ahol nem tud változást előidézni.
Egy biztos, ha  áthelyezed, nem marad minden úgy, mint eddig. Ezért legyél nagyon óvatos.

A másik tanácsom. Csak olyan jelképeket, szimbólumokat használj, amelyeknek tisztába vagy a jelentésükkel és a megfelelő alkalmazás módját is ismered. Sokan nem tudják, de a falon egy kép is szimbólum. Nagyon nem mindegy, hogy van és mit ábrázol.
Ugyanez a helyzet a virágokkal, vagy az otthoni csobogókkal is.

A vizes blokkok, a WC általában végleges helyen vannak. A legtöbb helyen nem lehet áthelyezni ezeket. Semmi baj, nem kell aggódnod miatta. Nem kell bedugnod a lefolyót, hiszen az jelképesen egy akadályt jelent. Ezeken a helyeken a kiegészítőkkel egyensúlyozunk, ha muszáj. Nagyon sok helyen viszont a negatív energiát távolítják el. Ezt meg nem lenne célszerű megakadályozni.

Száz szónak is egy a vége. A fengshiu nem játék, mert a környezet, az idő, és a lakó energiájával dolgozik. Ezt a hármat hivatott kiegyensúlyozni. A fengshui nem lakberendezés!!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése