2013. március 27., szerda

A Feng Shui "hatalma" nem korlátlan. Ez a tudomány, csak EGY lehetőség, a földi szerencse befolyásolására. Ezért egyedül, egymagában  nem elég. Szükség van még a tudatos cselekvésre, a megfelelő gondolkodás kialakítására. Azonkívül az embernek a társadalomban való elhelyezkedését, személyes lehetőségeit sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Mondok egy igaz történetet, amit asztrológusok jegyeztek fel sok évvel ezelőtt. A kép eredete.




 Ez a történet a velünk született "égi szerencse" magyarázatát szolgálja.
Ennek a befolyásolására nincs lehetőségünk. Ezt kapjuk, ezzel indulunk.

 Volt egyszer két ember.  Ők ketten percre pontosan egyszerre születtek. Azonos évben, hónapban és napon.
Az egyik hercegnek a palotában, a másik egy csizmadia fiaként, látta meg a napvilágot. 
A herceg a palotában élt és tanult, míg a csizmadia fia, apja kis műhelyében szorgalmasan dolgozott, eltanulva a mesterség minden fortélyát.
Teltek múltak az évek. Egy napon az öreg király belefáradt az uralkodásba és úgy döntött, hogy a fiának átadja a trónt.
A fiam már annyira kitanulta a mesterséget, hogy akár saját műhelyt is nyithatna, morfondírozott az öreg csizmadia.
A gondolatot, a tett követte. Azon a napon és órában, amikor az ifjú herceget királlyá koronázták, a csizmadia fia is pont akkor nyitotta meg a saját műhelyét.

Ez a mese tökéletesen bemutatja, hogy  a lehetőségei és a társadalomban elfoglalt helyzete szerint mindenkinek módja és lehetősége van, az előbbre jutásra.


A célokat ennek függvényében kell meghatározni, az eredményeket e szerint értékelni. Mennyivel kevesebb boldogtalan és elkeseredett ember élne a földön, ha a céljait, a lehetőségeinek mértékében  határozná meg. Ha nem vágyakozna olyan dolgokra, amelyek meghaladják az erejét.

Az erőn felüli igyekezet és törekvés hasztalanságát, nagyon jól példázza Sebestyén Balázs könyvében Ernyey Béla megfogalmazása.
Nem szó szerint idézve, a következő:
Ha egy vödör vízzel rendelkezem, nem fogok odamenni, ahol egy egész ház lángokban áll. Hiszen ezzel a vödör vízzel, egy ajtót sem tudnék megmenteni. Odamegyek oltani, ahova elég az a mennyiségű víz, amennyi nekem van.
Óriási igazság!! Csak ilyen gondolkodással lehet sikereket elérni, mint ahogy azt Ernyei Béla sikeres és tartalmas élete is bizonyítja.

A fenti, ám nem lényegtelen kitérő után visszakanyarodva a fengshuihoz, van még egy nagyon, nagyon fontos dolog, amiről muszáj beszélni.
A legtöbb szarvas hibát ugyanis itt követik el a "tanácsadók" és a laikusok.  A legkárosabb amit megtehetnek és meg is tesznek, a vizes dolgok elhelyezésével és az irányokkal kapcsolatos.



Nagyon veszélyes a megfelelő tudás nélkül, folyókról, tavakról készült képet, akváriumot, szökőkutat, kerti medencét elhelyezni!!!!! A későbbiekben majd, megmagyarázom ennek az okát.
A víz jó vagy rossz elhelyezése, kihatással van az anyagi dolgokra és az egészségre, a családra és a gyerekekre, a kapcsolatokra és mindenre. A víz egy óriási erejű energia. A valós élet is ezt igazolja.






Az is igaz, hogy a fengshui tudományában  jelentős szerepe van az irányoknak, az égtájaknak. De fontos és nem elhanyagolható szerepe van annak is, hogy az adott  területet mire használják.
Sőt, az egyik legfontosabb, hiszen annak a területnek, a felhasználás következtében sokkal erősebb az energiája, mint a lakáson belüli irányoké.

Az irányok a lakáson kívül erősek, a területek a lakáson belül.

Megmagyarázom. A következő példában azt akarom bemutatni, hogy lakáson belül a felhasználástól függ egy  terület harmóniába, egyensúlyba hozatala. .Az irány harmonizálását a lakáson belül bárhol megtehetjük, ahol a területet az irány elveivel összhangban használjuk.

Ha a hálószoba van a karrier területén, vagy a karrier irányában, akkor logikus, hogy nem fogom teletömni a munkámhoz kapcsolatos dolgokkal. Nem fogom oda helyezni a számítógépemet, a telefonomat... stb.
A munkával és a sikerrel kapcsolatban azt a területet fogom erősíteni, - vagy amikor rendben mennek a dolgaim, akkor békén hagyni,-  ahol éppen dolgozom., illetve ahonnan a munkába indulok. Ez a helység lehet bárhol a lakásban. Akárhol is van, biztos, hogy rendelkezik egy északi irányba mutató fallal, vagy sarokkal.
Habár a karrierünket, az előmenetelünket akkor is segíthetjük, ha a segítőkész emberek terület, vagy az északnyugati irányt erősítjük, a megfelelő módon.

A hálószobában, inkább annak a lehetőségét fogom erősíteni, ami a kényelmes és zavartalan pihenésemet elősegíti, azonkívül alkalmas a meghitt örömteli szerelem, szeretet, megélésére is.
Mi ennek a módja, mit lehet tenni a kapcsolat erősítésének az érdekében, a fengshuit kevésbé ismerő embernek? Sokat.
Elsősorban: a másikra való odafigyelés, törődés, az egymás iránti tisztelet megadása. Ezeknek a hiányát, semmivel sem lehet pótolni, de bármilyen más erőviszonyokat képesek felülírni.
Másodsorban:  kiegészítésként a fengshui elveit felhasználva, erősíthetjük ennek a területnek a kapcsolatra kedvező hatású energiát.

Ha szeretnél többet tudni a terület és az irány összefüggéseiről, szeretnéd ennek a kettőnek az energiáit a magad érdekében jól hasznosítani, gyere vissza szeptember vége felé.  Addigra készül el az a könyvem, amelyből sokat tanulhatsz. A könyvben leírt ötletek, elvek, példák alapján, minden külső segítség nélkül képes leszel otthonodat, munkahelyedet,  harmonikussá, kiegyensúlyozottá tenni. Ezáltal vágyaid, céljaid eléréséhez otthonod harmonikus energiái a segítségedre lesznek.
 A könyvből azt is megtudhatod, hogy  melyek azok a gondolatok és tennivalók, amelyek a saját energiádat hozzák egyensúlyba, harmóniába. Ezáltal megnövelve a személyes kisugárzásodat, és azt a belső erőt, amellyel az életedet a neked megfelelő irány felé tolhatod.

Megjegyzés. 2014.06.30
Sajnos a könyv még nem elérhető, egyenlőre nem tudom megmondani mikor lesz belőle valami.

Kapcsolódó cikkek 



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése