2013. január 4., péntek

Nyugat az  erőszak iránya

1984-2003-ig az egyik legszerencsésebb csillagnak számított. a #7-es repülő csillag.
2004-2024-ig viszont a legveszélyesebbnek tekintik a fengshui szakemberek.

Ezen időszak alatt, az erőszakos cselekmények, sérülések, és rablások bekövetkezésével társítják.







A #7-es az egy fém elemű csillag, ami jelöli a fegyvert, a kést, az erőszakot, a sérülést  Ezt az energiát erőteljesen csökkenteni kell. Az előző bejegyzésből már tudjuk, hogy mindig azzal az elemmel csökkentjük, amit előállít, amit táplál.
Jelen esetben ez a víz, a kék és a fekete színek, ezek árnyalatai.
De nem csobogó, mozgó szökőkutakat helyezünk a #7-es területére, ami jelen esetben, a nyugati terület.
Itt nem használjuk a föld elemet, a tüzet és minden fém, vagy kerek tárgyat eltávolítunk ebben az évben erről a területről.

Idén jobban oda kell figyelni az értéktárgyakra, ajtók, ablakok bezárására.
Ha valaki asztmás, vagy gyenge a tüdeje, ne aludjon itt és huzamosabb ideig ne is tartózkodjon ezen a területen.
Ennyi. Ez éppen elég, hogy gyengítsük a negatív hatásokat a nyugati területeken.

#2 Betegség

2013-ban a # 2 Betegség csillag a délnyugati területen található. Ezért nem csak a betegség és az egészségügyi problémák, hanem a balszerencse, a pletyka és a diszharmónia jelen van, az anyai Kun szektorban.

Idős emberek amennyire csak lehet, kerüljék ezt a területet, a Kígyó évében.
A metál színek (pl. fehér, szürke, arany vagy ezüst), csökkentik a Föld energiát. 
Tüzet, földet, kristályt, követ, porcelánt ne használjunk itt. Ezeket idén tegyük inkább a ház, a lakás északkeleti részére. Ott szerencsés helyen vannak, szerencsét hoznak.



Nem kell pánikolni, megijedni. Minden évben történnek szerencsés és kevésbé jó dolgok az életben. Ez a sors. Ennek semmi köze a feng shuihoz.
A feng shui abban segít minket, hogy gondatlanságból ne idézzünk elő szerencsétlen helyzeteket és ne erősítsük a negatív befolyásokat. De segít a jó energiák hasznositásásában is. Erről csak azért nem írok, mert felelőtlenség lenne, a lakás/ház és a lakók adatainak ismerete nélkül, feng shui tanácsokat adni.

De vannak olyan örökérvényű dolgok, törvények, amelyeknek a betartásával, alkalmazásával,módunkban áll jó energiát teremteni magunk körül. Ezeknek a  segítségével, az általunk használt területeket is, a céljainknak megfelelően harmonikusabbá kedvezőbbé tehetjük, az ott jelenlevő energiákat. Ezek alkalmazásához nem minden esetben szükséges .igénybe venni, a feng shui tudományát. Elég a józan paraszti ész, és az egyszerűbb, ám de hatásos szimbólumolk ismerete, alkalmazása.
Egy kis ízelítőt:. A fengshui logikája. c cikkben olvashatsz

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése